A dicsőítés és az igehirdetések mellett mi sem szolgálja jobban lelki épülésünket, mint a forró tea, kávé, vagy esetleg rózsatéri szörp melletti testvéri beszélgetések. Ezekre hívogat és ezekhez nyújt – szószerint – egy kis ízelítőt az Ifilter beharangozója:
Október 22.-én az Ifilter teaház fogja várni a kedves Sófár résztvevőket. A Rózsatéri IFI eme kezdeményezése a fiatalok kreativitásából pattant ki. A kezdeményezés során a templom egyik gyülekezeti terme kerül átalakításra, hangulatos, kellemes kis helyiségé. Az Ifilter teaházban helyi fiatalok kiszolgálása révén különféle „italkülönlegességekhez” juthatunk majd hozzá. Tovább… »





...ez van ma:
itt is, ott is sófár.
megmondó
cimkehalom
sófártévé
katt
régi
aszerk
A Sófár Csapat szerveződésünk szolgálócsoportja, amelynek célja a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteiben Isten dicséretének és imádatának megerősödése és elmélyülése mind a gyülekezeti tagok személyes, mind a gyülekezetek közösségi életében.